Szemle

2025/4

Döntött a bíróság: lehet kettős állampolgár az a gyermek, akinek az egyik szülője szlovák, a másik magyar állampolgár

 

A szlovák hatóságok 2010 óta nem hajlandók megadni a szlovák állampolgárságot a Magyarországon (szlovák állampolgár szülőtől) született gyerekeknek, csak ha lemondanak a magyar állampolgárságról. A szlovákiai magyar jogvédők régóta állítják, hogy törvényellenes a szlovák Belügyminisztérium eljárása. Ezt most kimondta a szlovák bíróság is.

Az ügy előzménye, hogy a szlovák kormány október 23-i ülésén jóváhagyta azt a javaslatot, amely megszüntetné a Csehszlovákia és Magyarország között kötött nemzetközi szerződést, amely megtiltotta, hogy a magyar és csehszlovák állampolgárságú szülőkkel rendelkező gyermekek kettős állampolgárságot kapjanak szüleik után. Az egyezmény szerint, ha az egyik szülő (cseh)szlovák, a másik pedig magyar állampolgár, akkor a gyermek egyéves koráig meg kell egyezniük, hogy melyik ország állampolgára lesz.Magyarország már 1999-ben egyoldalúan felmondta a megállapodást, de Szlovákia továbbra is alkalmazta azt.

A javaslatot beterjesztő szlovák belügyminisztérium indokolásában leszögezte: a nemzetközi szerződés alkotmányellenes, mert egy szlovák állampolgárt nem lehet megfosztani állampolgárságától.

A tavaly őszi döntés hátterében két ügy állhat, amelyekben a szóban forgó egyezmény összeegyeztethetőségét vizsgálták az emberi jogokkal és a szlovák alkotmánnyal. A felperesek jogi képviselője, Fiala-Butora János szerint a nemzetközi szerződés felbontásával a szlovák állam elébe mehetett annak, hogy egy konkrét bírósági per elvesztése után kényszerüljön beismerni, hogy a korlátozás jogellenes volt.

Időközben megszületett a Pozsonyi Közigazgatási Bíróság döntése. „A bíróság megállapította, hogy az 1997-es Európai Állampolgársági Egyezmény valóban felülírta az 1961-es kétoldalú egyezményt, ezért ez utóbbit nem szabad alkalmazni. Vagyis a Belügy törvényellenesen járt el, amikor elutasította F. F. szlovák állampolgárságának elismerését. Ebből következően megsemmisítette a belügy döntését, és utasította, hogy adja ki a kiskorúnak az állampolgársági igazolást” – tájékoztatta a Napunk hírportált Fiala-Butora János.Afelperesek jogi képviselőjeszerint a bíróság érveléséből egyértelmű, hogy a Belügyminisztérium mostantól nem tagadhatja meg a Magyarországon szlovák állampolgártól született gyermekek esetében az állampolgársági igazolások kiadását, ami az anyakönyveztetéshez kell.

Az ebben az ügyben született döntés azonban nem vonatkozik a felnőttek kettős állampolgárságára; tehát a magyar kedvezményes honosítási törvényre válaszul bevezetett szlovák állampolgársági törvényt, amely mind a mai napig tiltja, hogy érzelmi alapon szlovák állampolgárok felvegyék másik ország állampolgárságát, nem érinti a bírósági döntés.

Az azonban továbbra is kérdés, miért tartotta fenn az állam éveken keresztül azt a gyakorlatot, hogy a szülőknek el kellett dönteniük, melyikük állampolgárságát választják a gyermeknek.

Fontos megjegyezni, ahogy ezt Fiala-Butora János is megtette: az ügyben nem politikai megoldás született, hanem a peres út és az azt előkészítő civil érdekképviseleti munka bizonyult hatékonynak.

A most törvénytelennek kimondott gyakorlatot a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala évek óta kritikával illeti. A jogvédő munka egyik kiemelt képviselője Fiala-Butora János mellett a 2021-ben tragikusan elhunyt Lancz Attila volt, aki bár a döntést nem érhette meg, munkája hozzájárulhat ahhoz, hogy a kettős állampolgár gyermekek (és később talán felnőttek) ügye rendeződhessen.

Bővebben: https://napunk.dennikn.sk/hu/4529518/dontott-a-birosag-lehet-kettos-allampolgar-az-a-gyermek-akinek-az-egyik-szuloje-szlovak-a-masik-magyar-allampolgar/?cst=fc18fbd86fbacb5321f00d3fddcab4f31c4771b0ca976b33f7a7e304ac379958