Szemle

2025/6

2025-ben felpörgött a Beneš-dekrétumok alapján kezdeményezett telekátíratások

gyakorlata

 

A 2025-ös év első öt hónapjában a Szlovák Földalap háromszor annyi földterület átírását kezdeményezte a Beneš-dekrétumokra hivatkozva, mint 2023-ban és 2024-ben összesen. A Napunk szerkesztősége közérdekű adatigénylés keretében kérte ki a Szlovák Földalaptól a 2023. január 1-je óta indított telekátíratási eljárások számára és területi eloszlására vonatkozó adatokat.
Bugár Viktor jogász, a Kisebbségi Jogvédő Intézet 2025-ös tanulmányi pályázatának győztese már egy hónappal korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a Beneš-dekrétumokra alapozott földtulajdoni eljárások tovább folytatódnak Szlovákiában. Ekkor azonban még nem állt rendelkezésre pontos információ arról, hogy ezek mekkora földterületet érintenek, illetve hogy az ország mely régióiban zajlanak. A Napunk megkeresésére a Szlovák Földalap most részletes adatokat közölt.

A közölt információk alapján 2023-ban kilenc tulajdoni lap esetében kezdeményezett telekátíratást a Szlovák Földalap, amelyek nyolc kataszteri területet érintettek: Pozsonypüspöki (Pozsony városrésze), Fél (Szenci járás), Mánya (Malá Maňa, Érsekújvári járás), Dunahidas (Szenci járás), Torcs (Nová Lipnica – Dénesdtorcsmisérd, Dunajská Lužná része, Szenci járás), Misérd (Nové Košariská – Dénesdtorcsmisérd része, Szenci járás), Szemet (Szenci járás) és Oroszvár (Pozsony városrésze). E javaslatok összesen 19,3583 hektárnyi területet érintettek.
2024-ben további három tulajdoni lap esetében tett hasonló javaslatot a földalap, ezúttal Szemet és Gútor (mindkettő a Szenci járásban) kataszteri területén, összesen 1,1530 hektár vonatkozásában.
2025-ben, május 31-ig bezárólag, a Szlovák Földalap már 19 tulajdoni lap kapcsán kezdeményezett telekátíratást, négy település területén: Ajnácskő (Rimaszombati járás), Csukárpaka (Dunaszerdahelyi járás), Gomba (Dunaszerdahelyi járás) és Abaszállás (Lehota, Nyitrai járás). Ezen ügyek összesen 62,8053 hektár földterületet érintenek.

A Beneš-dekrétumokra hivatkozva zajló telekátíratási eljárások hosszabb ideje folynak Szlovákiában. A nyilvánosság figyelme ezekre a folyamatokra a pozsonyi D4/R7-es körgyűrű építésével összefüggésben irányult rá. Az Új Szó 2022-ben arról számolt be, hogy a Szlovák Földalap 2019-től kezdődően mintegy 600 javaslatot nyújtott be földek átírására a Beneš-dekrétumok alapján, és 2020-ban ezen az alapon mintegy 132 hektár földterület került állami tulajdonba. Ján Marosz, a földalap akkori igazgatója 2022-ben az Új Szónak és az Aktuality hírportálnak adott nyilatkozatában jelezte, hogy szándékában áll megszüntetni a földalap addigi gyakorlatát. (Marosz 2023 májusáig töltötte be a tisztséget, de az eljárások hivatali ideje alatt is folytatódtak, és ezt követően sem álltak le.)

A kataszteri hivatal minden ilyen átírási javaslatot egyedileg vizsgál meg, az adott ügy körülményeire tekintettel. Az illetékes hivatal tájékoztatása szerint a vagyonelkobzási határozatok esetében az átírás további bizonyítékokat is igényel arra vonatkozóan, hogy az adott ingatlant ténylegesen elkobozta az állam. A kataszteri hivatalok ugyanakkor nem vezetnek átfogó statisztikát arról, hogy hány ingatlan átírása történt meg az 1945-ös rendeletek alapján, mivel ezen ügyek kezelése a járási hivatalok hatáskörébe tartozik, és jogszabály nem kötelezi őket e statisztikák külön nyilvántartására.

Az ügyben a Magyar Szövetség politikai párt is megszólalt. Gubík László pártelnök jelezte, hogy Peter Pellegrini köztársasági elnökhöz fordulnak annak érdekében, hogy az elnök napirendre tűzze a kérdést. Pellegrini a 2024-es államfőválasztás második fordulója előtt ígéretet tett arra, hogy megoldást kíván találni a vagyonelkobzások problémájára. Néhány hete Forró Krisztián, a Magyar Szövetség korábbi elnöke lett Pellegrini kisebbségi tanácsadója, aki a köztársasági elnöki hivatal mellett munkacsoportot hozott létre a vagyonelkobzások ügyének kezelésére.