Pályázatok

Pályázat dokumentációs tevékenységre

Beadási határidő: folyamatos


A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Alapító Okiratának 4.2.4. pontja értelmében az Alapítvány „szakmai és anyagi támogatásban részesíti a határon túli magyarok kisebbségvédelmében aktív szerepet vállaló jogtanácsosok és ügyvédek munkáját. Ezen belül különösen támogatja a jogsértések feltárását és dokumentálását, a jogsérelemmel kapcsolatos eljárást a jogsértés helye szerinti ország hatóságai, bíróságai, valamint a nemzetközi fórumok előtt, továbbá a jogsértések dokumentálását tudományos felhasználás és feldolgozás céljából.”

A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma az Alapító Okirat 4.2.4. pontjában foglaltak megvalósítása érdekében pályázatot hirdet a külhoni magyarság jogvédelmét előmozdító dokumentációs tevékenység támogatására, az alábbiak szerint.

I. Pályázók köre: az Alapítvány a pályázók körét nem korlátozza, azonban a pályázat tartalmának sajátosságaiból adódóan az Alapítvány a pályázatok elbírálása során előnyben részesíti az ügyvédek, jogtanácsosok, joghallgatók és más társadalomtudományi szakok hallgatói és PhD hallgatói, valamint a jogi érdekképviseletet ellátó civil szervezetek és más érdekképviseletek pályázatait.

II. Megpályázható tevékenységek köre: dokumentációs tevékenység, mely elősegíti a külhoni magyarság jogi helyzetének pontos értékelését, illetőleg javítását. 

A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma jelen pályázat keretében elsősorban olyan dokumentációs tevékenységeket támogat, amelyek

  • valamely, a külhoni magyarságot megillető jog tartalmának vizsgálatával, a jog gyakorlásának lehetőségével és feltételeivel kapcsolatosak (pl. hatóságok magatartása, a bírósági gyakorlat jellemzői);
  • valamely konkrét, a külhoni magyarság számára jelentőséggel bíró elméleti vagy gyakorlati jogi problémát vizsgálnak;
  • valamely konkrét eljárás, eljárástípus, jogérvényesítés értékelését végzik el;
  • felmérik és rendszerezik a külhoni magyarságot érintő jogi problémákat, adott esetben ahhoz megoldási javaslatot is megfogalmaznak;
  • a külhoni magyarság számára az egyes jogok gyakorlásához kapcsolódó útmutatót állítanak össze;
  • rendszeres információszolgáltatással (pl. sajtófigyelés) segítik elő a külhoni magyarság jogi helyzetének naprakész meghatározását;
  • egyéb, a pályázó által javasolt tevékenységgel mozdítja elő a külhoni magyarság jogvédelmét.

A dokumentációs tevékenység egyaránt irányulhat egy-egy földrajzi régióra, ügytípusra (régiótól függetlenül), vagy akár a nemzetközi igényérvényesítési lehetőségek vizsgálatára is. Javasoljuk, hogy pályázatának benyújtása előtt a tervezett dokumentációs tevékenység kereteit a pályázók egyeztessék a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársaival (jogvedo.intezet@kji.hu).

Tekintettel a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány gazdálkodására vonatkozó szabályokra, az Alapítvány csak olyan dokumentációs tevékenységet tud támogatni, amely a pályázat benyújtásának naptári évében befejeződik.

Amennyiben az adott dokumentációs tevékenység jellege lehetővé teszi, a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány Kuratóriuma törekszik arra, hogy a dokumentációs tevékenység eredményeit a Kisebbségi Jogvédő Intézet kiadványaiban megjelenítse.

III. Pályázatok benyújtásának határideje: folyamatos. Az Alapítvány ugyanakkor felhívja a pályázók figyelmét, hogy a benyújtott pályázatokról az Alapítvány Kuratóriuma ülésezési rendjétől függően születik döntés, melyről pályázóinkat közvetlenül értesítjük. A Kuratórium soron következő ülésének várható időpontjáról a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai felvilágosítást tudnak adni.

IV. Megpályázható összeg: az adott dokumentációs tevékenység tervezett jellemzőitől függően nyújtható be pályázat, az Alapítvány a pályázható összeg minimumát és maximumát nem határozza meg, azonban az Alapítvány elvárja a pályázóktól a megpályázott összeg nagyságának észszerű indokolását. 

Az Alapítvány Kuratóriuma fenntartja a jogot, hogy a pályázatban megjelölt összegnél alacsonyabb összegű támogatást ítéljen meg, figyelemmel az Alapítvány rendelkezésére álló anyagi forrásokra. Az Alapítvány Kuratóriuma az Alapítvány tevékenységi köreibe nem illeszkedő, illetőleg szakmailag nem kellően megalapozott pályázatok visszautasításának jogát, valamint a pályázók hiánypótlásra való felhívásának jogát fenntartja.

A nyertes pályázókkal a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány a Kuratórium döntésének megfelelő tartalommal szerződést köt. 

Az Alapítvány az általa támogatott dokumentációs tevékenységek részleteiről az eljárások folyamatban léte alatt felvilágosítást nem ad, a nyilvánosságot nem tájékoztatja!

V. Pályázat benyújtásának módja: pályázni a Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapján elérhető adatlap .docx (Word) és .pdf formátumban történő benyújtásával lehet. A pályázatokat a Kisebbségi Jogvédő Intézet központi e-mail címére (jogvedo.intezet@kji.hu) kérjük benyújtani.

VI. További információk: a pályázattal kapcsolatos további információk a Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapján (www.kji.hu) érhetőek el, illetőleg a pályázattal kapcsolatosan bővebb felvilágosítást a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársai tudnak adni (jogvedo.intezet@kji.hu). 

 

Budapest, 2023. április 30.

 

Dr. Bándi Gyula                                                                                    Dr. Gyeney Laura

a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány                                                    a Kisebbségi Jogvédő Intézet 

Kuratóriumának elnöke                                                                      igazgatója